Igaz, hogy péntekre ígértem a swatch-okat a palettáról, de a hétvége eléggé zsúfoltra sikeredett.
Tegnap az összes színből vettem egy kis mintát,amit a karomra tettem, persze alappal, és ezeket fotóztam le.
Sajnos nem minden szín látszik teljes valójában, mivel natúr színek, és így a bőröm színétől alig térnek el.
A palettát az ebay-ről rendeltem, és a múlt héten érkezett meg. Sajnos meg nem mertem volna álmodni, hogy összetörik a kis tartó doboza, de totálkáros volt. Szerencsémre a színek nem sérültek kettőt kivéve!
Az eladó pedig olyan korrekt volt, hogy elküld nekem egy külön tokot a palettához, illetve pótolja a sérült színeket! :)
Eddig kb. minden nap ezzel sminkeltem magam, már csak kíváncsiságból is, hogy milyen minőségű, meddig tart. Nagyon, nagyon pozitív csalódás volt számomra. Egy olcsó, mondhatni no-name palettáról van szó, de ugyanaz, mint amit a Coastal Scents ad el ennek a többszöröséért. Szép színek vannak benne, van amelyik matt, de van olyan is, ami selymesebb és fényesebb, vagy éppen csillogóbb.
No, de beszéljen a kép róla:

Ahogy látjátok, vannak benne natúr színek, élénkebbek és elég sötétek is.
Nekem kifejezetten tetszenek a színek. Ki lehet őket használni, és milliónyi kombinációjuk van. Ezzel a palettával tényleg szép sminket lehet készíteni.
Amikor a swatch-okat készítettem, volt igaz olyan kis korong, amiről nagyon nehezen lehetett a színt felvenni az ecsetre, szinte meg kellett kaparni a felületét. Ennek ellenére remélem, hogy következő használatkor már könnyebb lesz velük dolgozni.

Jaj szegénykém :( én is most estem át egy ebay vásárláson, mondjuk ecseteket vettem remélem egyben megérkeznek. Viszont az eladó hozzáállása nagyon jó, kevés az ilyen sajnos manapság. A paletta gyönyörű jó vétel volt :)
VálaszTörlésRemélem az ecsetkészleted megérkezik épségben. Amikor én vásároltam a sajátomat, szerencsére nem volt vele gond. Ez volt az első, hogy ilyen balszerencsés voltam. De igen, ahogyan írtad is, az eladó egyszerűen nagyon korrekt volt, ő maga ajánlotta fel ezt a lehetőséget. (Itthon sem ártana, hogy egyre több hasonlóan vevő-centrikus eladó lenne.) :)
VálaszTörlésloooovvvveee! i need a new eyeshadow pallete.
VálaszTörléslove, rach.
www.so--hi.blogspot.com
It's absolutely worth buying palette! :)
VálaszTörlés